2009-ben is lassan de biztosan elérkezett az ősz, amelyet mostantól ne a nyár halálának, hanem az új lehetőségek tárházának értelmezzünk. Eljött az ideje az önkifejezés zárkózottabb formájának, amikor a divat látszólag kevesebb alkalommal kecsegtet, hogy valódiságunkat megmutathassuk.

A szó fizikai értelmében ugyan ez mindenképpen így van, hiszen a felkívánkozó ruhadarabok száma és vastagsága a hőmérséklet csökkenésével együtt nő. Habár hazánkban az elmúlt év eseményeinek következtében még mindig érdemes szorosabbra húzni a nadrágszíjat, igen nehéz megállni, hogy legalább egy trendkövető darabbal ne lepjük meg a nyár sokszínűségében kissé megfáradt lelkünket.

Nem is gondolnánk, mindez mennyire befolyásolja a divatot. Trendkutatók tömkelege dolgozott közel egy éve azon, hogy a jövő nyertessé váló trendjeit előre jelezze, majd a kapott jóslatok segítségével a nagy divattervezők megálmodták és létrehozták divatházaik elkövetkező szezonbeli darabjait. A világ gazdaságának megborulása továbbra is befolyásolja a stílus irányvonalainak alakulását. Miként háborús helyzetben, a modellek egyfajta harcosként lépnek elő a kifutók árnyékából és erősségeik hangsúlyozásával próbálják a mindent túlélő talpraesett, a világ gondjai ellen fegyvert fogni képes nő imázsát megteremteni. A színek a kabátokat leszámítva sötét tónusúak, a szabásvonalak klasszikusak, letisztultak és a díszítések is mintha sokkal kevésbé jelennének meg az idei ősz/tél meghatározó ruhadarabjai körében.

Az optimista felhangok csak néha-néha írják felül a konvencionális és jelenleg kifejezetten hangsúlyos feketét, amelyet kevésbé drámaian, de szorosan követ a szürke és a barna. A fehér is megjelenik, sőt, mintha egyre hangsúlyosabbá válna, ami az idei őszi-téli szezonban valószínűleg a társadalmi státusz fitogtatásának fontos eszköze lesz. Hiszen ily szűkös időkben ki engedheti meg magának a gyakori ruhaváltást, márpedig, mint tudjuk, a fehér szín éppen sebezhetősége és a nagyméretű gardrób háttérországának feltételezése miatt válhatott a történelem viszonylag korai szakaszában az előkelő rangot, státuszt, társadalmi helyzetet szimbolizáló jelképpé.

http://www.fokuszbanano.hu/images/site/csaj2.jpg

A ’80-as évek divatja újra menő. A gigantikus, tavaly még általános megbotránkozást keltő válltömések reneszánszukat élik – az irányzat valószínűleg tartóssá válik, de legalább még egy-két szezont túlél majd, már csak a poplegenda Michael Jackson halála miatt is. Gondoljunk csak vissza: vajon lelki szemeink előtt jelenik-e meg Jacko-ról olyan kép, amelyen nem kolosszális válltömésekben látható? S van ám Jackó-nak még egy hatása, amely mivel már az idei szezonba beférkőzött, még a poplegenda eltávozása előtt napirendre került. Ez pedig a military stílus. De nem ám a buggyos, nőietlen, terepmintás, hálóval díszített és surranóval kiegészített style-ra kell gondolni. Lássuk inkább a katonásan csinosra szabott zakókat és blézerkabátokat, amelyek a legújabb trend szerint főleg valódi bőrből készülnek, kétsoros fém gombolással.

 Az anyagok közt újra hódít a szőrme. Igaz, találunk még olyan divattervezőt, aki a saját ideológiájának megalkotásával önnön megnyugtatását elérve még mindig valódi szőrmét használ – a legtöbben ma már ezt nem teszik. És elsősorban nem az ára miatt, hiszen az igazán jó minőségű műszőrme költsége vetekedhet a valódi szőrme árával. Emellett környezetünk védelme újabban szintén a divat fogalomtárába tartozik, mint egy jólszituált fogyasztási cikk, amely mindannyiunk reményei szerint örök, tartalmas használatra ítéltetett.

Az előző vonulathoz csatlakozva úja sikkes az állatminta – szigorúan rajzolva, továbbra sem természetes forrásból. Igazi vetélytársra a skót kockákban találhatnak műkedvelő zebráink és tigriseink: az iskoláslány stílus az örök fiatalság és a „ne félj Mami, jó leszek” ígéretét ötvözve a legvadállatiasabb ösztönöket is képesek megzabolázni.

De térjünk vissza az igazi színes darabokhoz. A divat mintha megtagadná önmagát, és a nagy borúlátás közepette is képes a vidámságra. A ’80-as évekhez történő visszatérés harsány színeket szolgáltat, azok közül is leginkább a neon árnyalatok kerülnek előtérbe. Ám idén nem divat a mértéktelenég: a sok fekete-szürke-drapp tónus közepette egy élénk színű darab megengedett, és közös felkiáltással erre a célra a kabátot szemelték ki a piacvezető divatházak szorgos elméi.

Ugyan kétségkívül nem az anyaggal való spórolás ihlette, de visszatért a féloldalas stílus. A felsőrészek egyik ujja következetesen lemarad, hogy bal vagy jobb vállunk szexisen és sokat sejtetően villanhasson ki a féloldalas megoldások erdejéből. Mindez igen szemrevaló irányzat, ám egy valamit nem szabad elfelejteni: félvállas felsők viseletekor kötelező a helyes testtartás!

A nyári háremnadrág szárának alsó passzéja lehullott, hogy átadja helyét a bőszárú nadrágnak. Alacsony lányok magassarkúval hordják, a szélesebb csípővel vagy vastagabb combbal rendelkező hölgyek pedig lélegezzenek fel, hiszen ezen darabok tökéletesen ellensúlyozzák az említett tulajdonságokat.

 
Los Angeles mintás harisnya

Az idei télen főszerepet kapnak a harisnyák. Az elmúlt évek tarka-barka színvilága után a világ általános rosszkedvének megfelelően leginkább a fekete szín dominál, de csak azért, hogy a fekete alapra ültetett színazonos minták játékosságukkal, a rátett pasztellszínű masnikkal játékosságot és üdeséget varázsoljanak a dolgos hétköznapokba. Ha pedig az említett masnik a szoknya takarása alá esnek, csak említsük meg reggel párunknak, mit rejtegetünk: a nap végi hazatérés utáni garantáltan meghitt percek a legborúsabb időszakokat is ünnepivé varázsolják.

Ne adjuk hát meg magunkat! A nőiesség minden eszközét, a divat újításait fegyverként használjuk fel arra, hogy megacélozott lelkünk minden zugával a globális rosszkedvet elűzve vidám téli hónapok után még vidámabb tavaszt köszönthessünk majd.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trendivat.blog.hu/api/trackback/id/tr901490050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.