A plasztikai sebészetben újabb trend van születőben: a ráncokra, szájra és a mellekre irányuló szépészeti beavatkozások mellett mára a szeméremajkak korrekciós műtéte számít a legdivatosabbak közé.

A jelenségért a női nemi szervek a médiában való elszaporodott bemutatását és ábrázolásmódját teszik felelőssé, az orvosok a kockázatokra hívják fel a figyelmet.

Az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy női külső nemi szerveken végzett szépészeti beavatkozások nem járnak minden rizikó nélkül. Az utóbbi időben a szeméremajkak kisebbre alakítása számít a legfelkapottabb plasztikai műtétnek, ugyanakkor azt még egyáltalán nem vizsgálták meg a szakemberek, hogy az eljárás lelkileg milyen hatással van a nőkre – hangsúlyozza Ada Borkenhagen, lipcsei pszichológus és Heribert Kentenich, berlini nőgyógyász professzor, a beavatkozást leginkább megkérdőjelezők táborából.

A szeméremajkak műtéttel való átalakítására mind az igény, mind a kínálat óriásinak mondható, ezt a legnépszerűbb internetes kereső is alátámasztja: a „labiaplasty” keresőszóra összesen 207 ezer találatot dob ki 0,16 másodperc alatt. Míg a trend nálunk (még?) nem öltött hatalmas méreteket, a tengerentúlon már komplett tévéműsorok foglalkoznak vele.

Nagy-Britanniában a szeméremajkakat kisebbé tevő beavatkozások száma a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Service – NHS) kimutatása szerint az utóbbi öt évben közel megduplázódott. A műtétek száma 2005-ben ezer nőt érintett, ám a szakemberek szerint az adat csalóka, hiszen ebben a számban nagyon sok, magánpraxisban végzett beavatkozás még nincs is benne.

A korrekciós műtét felvirágzásának legfontosabb oka – állítja Borkenhagen és Kentenich – abban keresendő, hogy „jelentősen elszaporodott a teljesen, vagy részben szőrtelenített női nemi szervek bemutatása az egyes médiumokban. Emellett a nők közötti orális szex elfogadottá és rendkívül elterjedté vált, s ez is az intimfodrászat trendjét erősíti, valamint általánosan tapasztalható, hogy a férfi- és egyéb életmód-magazinokban a bemutatott szeméremajkakat grafikai megoldásokkal kisebbre ’szabják’, vagy a fotózás során a kisebb méretnek kedvező beállításokat használnak ” – teszi hozzá két szakértő.

Borkenhagen és Kentenich több nemzetközi adatbankot is részletesen kielemzett, hogy a korrekciók eredményeiről több részletet is megtudjon. Miden tanulmány egybehangzóan arról számolt be, hogy a beavatkozások klinikailag és anatómiailag jó eredménnyel zárultak, és csak csekély komplikációval jártak. Ennek ugyanakkor feltűnően ellentmond az érintett nők, az interneten nagy számban megtalálható vélemény-nyilvánításainak, amelyekben a seb nagyon lassú gyógyulása mellett arról is beszámoltak, hogy e testrészükön teljesen megváltozott az ingerek érzékelésének módja; valamint számos hegesedéssel összefüggő problémáról is panaszkodnak.

A kutatók pontosan a világhálón olvasható tekintélyes mennyiségű utólagos negatív vélemény miatt megkérdőjelezi az átvizsgált tanulmányok hitelességét, amelyek, már csak a különböző műtéti módok miatt sem hasonlíthatók össze egy az egyben. A két szakember emellett azzal érvel, hogy a kutatások mindegyike viszonylag kevés résztvevő bevonásával készült.

Miért is?

A plasztikai beavatkozások átesett nők többsége első sorban esztétikai okok miatt döntött a műtét mellett – túl nagynak, esetleg aszimmetrikusnak találták szervüket, de nagy számban voltak azok is, akiket az egyes ruhadarabok viselésében, szeretkezéskor, illetve a vizelet ürítése során, vagy akár sportolás közben zavart a túlságosan nagynak talált orgánum.

A két orvos leginkább azt találja kifogásolhatónak, hogy a lehetséges következményeket „sok esetben elbagatellizálják”, s magát a műtétet is csak mint egy „apróbb beavatkozást” tüntetik fel. „Az esetleges komplikációk viszont komoly működésbeli zavarral vagy az érzékelés területén tapasztalható problémákkal járhatnak, de arról sincs tudományosan kielégítőnek mondható információnk, hogy a műtéten átesettek a későbbiek során is lelkileg elégedettek-e ’új’ szervükkel és annak működésével” – hangsúlyozzák.

A szeméremajkakat átszabó trend egészségpolitikai szemszögből is kritikusan szemlélendő: ha a média a nemi szervek természetes megjelenését egyre kevésbé tolerálja, az betegbiztosítási rendszerre gyakorolt nyomás is megnő, miszerint nagyobb számban finanszírozza a pusztán esztétikai okokból kezdeményezett műtétet”. Borkenhagen és Kentenich véleménye szerint csupán az egészségügyi problémákból induló beavatkozás fogadható el, s az is meggondolandó, hogy a plasztikázást fontolgatóknak először talán az önértékelés terén lenne ajánlatos segítséget nyújtani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trendivat.blog.hu/api/trackback/id/tr641519175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.