TrenDivat

2019\09\08

Ne vásárolj semmit nap

Képtalálat a következőre: „Ne vásárolj semmit nap”

November utolsó péntekje a Ne vásárolj semmit nap volt hazánkban. Magyarország először 1998-ban csatlakozott az akkor már annyira nem is újnak számító kezdeményezéshez, és a rendezvény illetve az ahhoz kapcsolódó eseményeket évről-évre egyre több városban rendezik meg.

1992-ben járunk Kanadában. Tade Dave, a reklámipar egyre kisebb lendülettel és növekvő csalódottsággal dolgozó alkalmazottja megunja az örökös vásárlásra buzdító kampányok előmozdítását, a háttérben álló kulisszatitkok teljes ismeretének birtokában. A fogyasztói társadalom csömörében megfeneklett szakember megelégeli az emberek programozott átverését, és úgy dönt, szakít addigi életével és előző munkáját megtagadva a reklámipar és a fogyasztás addig soha nem látott mértékének további növekedése ellen fordul. Abban az évben megszületett a „Ne vásárolj semmit Nap”, amelyet azóta minden évben megrendeznek november utolsó péntekének napján. 2009-ben november 27-re esik az időpont.

Magyarország először 1998-ban csatlakozott az akkor már annyira nem is újnak számító kezdeményezéshez, és a rendezvény illetve az ahhoz kapcsolódó eseményeket évről-évre egyre több városban rendezik meg. Az időpont kiválasztásánál nem titkoltan az befolyásolta az ötlet továbbfejlesztőit, hogy a túlzott vásárlás következtében kialakuló mértéktelen fogyasztásra a karácsonyi bevásárlási láz őrületét időben kissé megelőzve próbálja felnyitni a világ szemét, a túlzott költekezés valójában totálisan lélekölő mivoltának előtérbe helyezésével.

De miért fontos ez a nap, és hogyan vehetünk részt benne?

Ez utóbbinál mi sem egyszerűbb. Aznap ne vásároljunk semmit. Nem szükséges hangos tüntetőkhöz csatlakozni amiatt, hogy világnézeti hovatartozásunkat és az új eszmék befogadását közhírré tegyük. Elég, ha arra gondolunk, a céltalan, impulzív vásárlás helyett mennyi „ingyenes” programmal tölthetjük időnket, és milyen más dimenziói is vannak még a XXI. századi életnek is, mint a pénzen megvásárolható örömforrások.

Általában véve önmagával a vásárlással nincs semmi gond, hiszen mióta a cserkereskedelem helyét felváltotta az értékmérővel történő gazdálkodás, a vásárlást mindennapjainkból kiiktatni lehetetlen. Ám mióta viszont a média és a reklámok zűrzavaros kuszasága határozza meg életünket, azóta a vásárlásra is más szemmel kell néznünk, mint pusztán létfenntartáshoz elengedhetetlenül fontos financiális cselekedet.

Biztosan sokan találkoztunk a Boltkóros naplója filmadaptációval. Ennek könyvalakja nem mostanában íródott, ami rávilágít arra, hogy igazából a vásárlásból, a mértéktelen fogyasztásból és az értékek anyagi illetve dologi javakban történő értékméréséből milyen kóros fejlemények alakulhatnak ki. (A könyv verziónak egyébként folytatása is van, mely újabb meggyőző bizonyítékokat szolgáltat arra nézve, hogy a pénz és a megvásárolható élvezetek halmozása nem hogy igazi boldogságot nem okoz, de egy bizonyos határ átlépése után súlyos kellemetlenségek forrásául is szolgálhat.)

Nemrég került előtérbe a fogyasztás egyre ijesztőbb hulláma, amely aktuálisan már a kisgyermekeket is érinti. Ma már a gyermekek is igazi fogyasztók, sőt, a legborúlátóbbak szerint a mai világ igazi fogyasztói éppen ők. Ennek bebizonyítására elég csak jobban megnéznünk az utunkba kerülő plakátokat, TV- és rádióreklámokat. A tapasztalat elborzasztó.

Ha távolabbra, szélesebb horizontokon túlra tekintünk, rádöbbenünk, hogy a hatalmas fogyasztás ijesztő környezeti károkhoz vezet. A cikkeket, amiket megvásárolunk, ugyanis elő kell állítani. Az előállítás pedig energia- és nyersanyagigényes folyamat. Elég csak a vízre, a levegőre és a fákra gondolnunk, hogy adja magát a következtetés: mivel ezen tényezők rendelkezésre állásának mennyisége sajnos véges, a mértéktelen pazarlással környezetünk egyre gyorsuló tönkretételét érjük el.

Megközelíthetnénk a kérdést persze abból a szemszögből is, hogy a termékek nagy mennyiségének előállítása nagy számú munkaerőt igényel, vagyis a fogyasztás végső soron munkahelyeket is teremt, illetve csökkenti a világ egyes régióinak elmaradottságát – ez azonban téves elképzelés. A termelési folyamatok nagymértékben automatizáltak, így relatív kevés emberi munka árán nagy mennyiségű áru állítható elő. Másrészt a fair trade kereskedelemnek bár hangos szószólói vannak, legtöbbször a kereskedelem ezen típusa csak reklámcélokat szolgál, vagyis a marketing szolgálatába van állítva. Tisztelet a kivételnek.

Azzal tehát, hogy 2009. november 27-én nem vásárolunk semmit, számos irányzat ellen tiltakozunk, és számos törekvés mellett lépünk harcba. Megtagadjuk a pénzért megszerezhető, hamis boldogságérzettel kecsegtető dologi javak felhalmozását. Elutasítjuk a reklámok hazug világát, és végre megpróbálunk a saját szemünknek direkt hinni, nem a reklámok manipulált értelmezésén, pláne nem az azok által elénk tartott szemüvegen keresztül. Tiltakozunk a vásárlás elszemélytelenedése ellen, a sznobizmus és a státuszszimbólumok egyre terjedő hangsúlyozása ellen.

Környezetünk védelme érdekében fogjuk hát vissza pénztárcánk nyitogatását – az év egyéb időszakaiban is. A vásárlás megtagadásával elutasítjuk a fölöslegesen előállított csomagolóanyagok, és a megtermelt, alapvetően hasznot nem hozó termékek előállításához elhasznált energia és nyersanyag öncélú kisajátítását. Mindegy meghagyjuk a természetnek azt, amit ugyan már elvettek tőle, ám mivel általunk nem került elfogyasztásra, a veszteség ennyivel is kitolódik időben.

Harmadrészt hozzájárulunk ahhoz, hogy a vásárlás mellett más örömforrásokkal is – újra – megismerkedjünk és ha csak egy napra (de lehetőleg többre) is, de tudatosítsuk magunkban, hogy az alapvető értékeket pénzért nem lehet megvásárolni. A vásárlás nem lehet sem eszköz, sem cél boldogságunk elérése érdekében.

2019\09\02

Rövid haj - kell ez nekünk?

Képtalálat a következőre: „rövid hajú csaj”

Szegény fickók, most aztán megkapják! Több felmérés is megerősítette: a férfiak többségének a hosszú hajú nők jönnek be. A trend ezzel ellentétben egyre rövidülő frizurákkal találkozhatunk. Miután néhány topmodell bevállalta a rövid hajat, a divatot figyelemmel követő nők, mint Katie Holmes is, mennek utánuk. Hogy egy-egy sztár miért úgy viseli haját, ahogy, annak bizony mindig megvan a maga oka.

A divatlapokban nem ritka a rövidebb fazonok felbukkanása, legalábbis azóta, hogy a szőke Agyness Deyn, a manapság egyik legkeresettebb topmodell shootingstar-rá avanzsált. Az augusztus utolsó hetén a Németországi Lipcsében megrendezett, az előttünk álló hajviseleti trendeket felvonultató bemutatón azonban harsány szörnyülködés ütötte fel a fejét, amikor a kifutón inkább irokéz indiánokat idéző frizurájú modellek jelentek meg minimalista copfjaikkal – ahogy arról a Die Welt című nagymúltú német napilap tudósítója is beszámolt.

„A rövid hajviselet jelenleg egyik mélypontját éli meg” – nyilatkozta Tim Gunn Holmes, az amerikai televíziózás manapság ünnepelt divattanácsadója, aki a fiatalos outfitben, amelynek a slampos farmernadrágok is részét képzik, hatalmas visszalépést lát. De térjünk csak vissza kicsit Katie Holmes-hoz! Neki ugyanis jó válaszai vannak azok számára, akik rövidre szabott hajáról kérdezik: leginkább kétéves lányával kell foglalkozzon és mellette „ezt a fazont nagyon egyszerű rendben tartani, és az sem elhanyagolható, hogy ez megfelelően rövid ahhoz, hogy Suri ne tudjon minden erejével belecsimpaszkodni” – mesélte a sztár nevetve a Revue című magazinnak.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a hosszú hajuktól megválni nem akaróknak most erősnek kell lenniük – legalábbis annyira erősnek, mint a rövid fazon mellett kitartóknak. „A hosszabb hajviseletekhez manapság különleges személyiség is szükséges az érvényesüléshez” – vallja a többek között Scarlett Johanson hajáért is felelős stylist, Guido Palau. „A rövid frizura manapság új erőre kapó trendje véleményem szerint nem más, mint a Hollywoodban durván elszaporodó hajhosszabbításokra adott válasz”.

2019\08\26

Tetoválás: meggondoltam magam

 Képtalálat a következőre: „Tetoválás”

A kezdeti fellángolás elmúltával, majd a trend gyengülésével sokan szabadulnának meg szívesen az elméletileg életfogytig szánt tetoválásuktól. Leginkább mi, nők intenénk búcsút felvarratott mintáinknak.
Míg Penélope Cruz a 883-as számot tetováltatta magára, Angelina Jolie több tetkóval is büszkélkedhet. De nem is kell a külföldi sztárokig menni, ha bőrön viselt mintával akarunk találkozni.

A meleg, nyári időszakban elég pár percig nézelődni az utcán, hogy változatosabbnál változatosabb formájú és színű tetoválásokkal találkozzunk. Néhány éve pedig a nők körében is igen elterjedt az önkifejezés e formája, amely testünk ékszereként is felfogható - legyen szó alkari, a dekoltázsból kikandikáló, a csípő fölé helyezett, vagy intim területre - varratott mintáról.

A tetoválásokkal azonban több probléma is akad: nem tudjuk tetszés szerint akár naponta viseletünkhöz igazítani, s a motívumot egyszerűen lecserélni. Emellett a felszedett kilók és az általuk kialakult zsírpárnák is elég változatosan tudják a tetkó mintáját torzítani, s az aranyos kis elefántból már 6-7kiló felszedése esetén is ormótlan mamut lehet…

S ha már a tetoválások ennyire nagy népszerűségnek örvendenek világszerte, tudományos szinten és tudományos módszerekkel is foglalkoznak vele: Myrna Armstrong, az amerikai Texas Tech Egyetem kutatója arra a kérdésre kereste a választ, hogy az átlagos, tetoválást magán viselő amerikai elégedett-e a magára varratott mintával, vagy inkább megszabadulna tőle.

A kérdésnek, annak tükrében még nagyobb létjogosultsága van, hogy a 18 és 30 év közötti amerikaiak kereken egynegyede visel magán tetkót. „A döntő többség (83 százalék) teljesen elégedett a magán viselt ábrával” – számol be a felmérése eredményéről Armstrong, amelyben kutatócsoportja 200 olyan nőt és férfit kérdezett meg, akik minden elégedettségük ellenére mégis úgy döntöttek, hogy egy bőrgyógyászati klinikán eltávolíttatják tetoválásukat.

Armstrong csapatát leginkább természetesen a döntések oka érdekelte: egyrészt az, hogy miért döntöttek úgy, hogy tetoválást tetetnek magukra; másrészt pedig az, hogy mi miatt szeretnének mégis megszabadulni tőle.

Önkifejezés és függetlenség

A válaszadók 44 százaléka azért tetováltatta magát, hogy ezzel a sajátossággal egyedivé váljon és kitűnjön a tömegből, 33 százalékuk a függetlenségét kívánta a mintával kifejezni,  és 28 százalékuk pedig egészen egyszerűen csak ki akarta próbálni az érzést… A többség (57 százalék) azért akart megszabadulni az évekig viselt ábrától, mert elege lett belőle és már nem találta vonzónak, vagy foglalkozásbeli okok vezettek az eltávolításhoz.

A tetoválásukba beleuntak két harmada nő volt: annak ellenére, hogy számos sztár is visel magán kisebb-nagyobb mintát, a nők tetoválásának társadalmi elfogadottsága jóval csekélyebb annál, mintha egy férfi varratná ki magát.

„A tetovált nőknek jóval gyakrabban van részük elutasításban, mint férfi társaiknak. Jóval gyakrabban érik őket bántó megjegyzések, és sok esetben az öltözködéssel is gondjuk támad, ha a tetoválást el akarják takarni, de mégis divatosan szeretnének felöltözni” – mondja a kutatónő. A férfiak esetében ezek a negatív szempontok jóval kevésbé érvényesülnek.

2019\08\20

Felelőtlen trend

Képtalálat a következőre: „szex gumi nélkül”

Minden népszerűsítő és felvilágosító kampány ellenére nagyon sokan egyszerűen nem hajlandók gumi óvszert használni. Még az egyéjszakás kalandozások során is megdöbbentően sokan vannak olyanok – főleg középkorúak –, akiknek eszük ágában sincs használni a nemi betegségek és a nem kívánt gyermekáldástól védelmet adó eszközt – derült ki egy friss brit tanulmányból.

A szigetországi tanulmányból úgy tűnik, hogy a szex sokakat túlzottan is felbátorít – mindenek előtt a 30-as, 40-es korosztályt. A Londoni Egyetem Sexual Health & HIV Research elnevezésű kutatóközpontja (Szexuális Egészség és HIV Kutatóközpont) által végzett vizsgálat során kiderült, hogy a harmincon túliak szinte teljesen mellőzik a kondom használatát.

A Catherine Mercer vezette tudóscsapat összesen 11 ezer heteroszexuális nőt és férfit vont be közvélemény-kutatásába, amely során szexuális szokásairól és fogamzásgátlási módszereiről faggatta a résztvevőket. A 35 és 44 év közötti férfiak 38, valamint a nők 29 százaléka számolt be arról, hogy védekezik az új partnerrel első ágyba bújás során. A többség soraiban még azok is elővigyázatlannak bizonyultak, akik partnerükkel csak röviddel a szex előtt ismerkedtek meg.

"Kutatásunk eredménye nem csak, hogy megdöbbentő, hanem a megfelelő lépéseket is megköveteli” – kommentálja a megállapítottakat a vizsgálatokat vezető Mercer –„nagyon fontos lenne az eddigieket kiegészítő felvilágosító-kampány. A tizenéves korosztály tájékoztatása mellett a 30-49 évesek meggyőzése is legalább ugyanilyen égetően sürgős feladat lenne, hiszen a középkorúak számára is több szempont miatt is elengedhetetlen a konzekvens nemi védekezés”.

A kutatónő igazát egy nem sokkal ezelőtt napvilágot látott, szintén brit tanulmány is megerősíti: az utóbbi években újra nőtt a herpeszes, szifiliszes és tripperes megbetegedések száma, s ami a legaggasztóbb: pontosan a 45 felettiek körében duplázódott (!) meg ebben a – nemrég szinte elfeledettnek számító – megbetegedésben szenvedők száma.

2019\08\14

Sztár akarok lenni!

A sztárok élete sem fenékig tejfel. Induljunk egy rövid képzeletbeli sétára, hogy lehulljon a lepel a nagy titokról, ami a showbizniszt mozgatja. Hát kellene ez neked?

http://img6.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421395_10827ab9b0f4908b518e9de4b22b80e0_m.jpg

Egyik nap csak úgy festetlenül, farmerban és egy tökéletesen hétköznapi fehér pólóban sétálsz az utcán. Akkor fedeznek fel. Eredetileg a natúr szépséged fogja meg az inkognitóban különleges arcokra vadászó fotóst. Hogy miért kell neki a natúr szépség, amikor már az első bemutatón nyolc kiló sminket viselsz? Mindenesetre a lehetőséget eszedben sincs kihagyni, hiszen bárki az életét adná, hogy a helyedben lehessen. (Ismerős sorok? Igen, mostanában egyre több regény és film célja a leleplezés. Végre-valahára.)

http://img4.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421385_6267d0f6a3aa3b1bda83d8232db89b4d_m.jpg

Egy-két jól irányzott mosoly után adja magát a folytatás: szerepet kapsz egy kis költségvetésű filmben. Egy már kiöregedőben lévő, de sármjával mind a mai napig hódító színész partnere vagy. Kár lenne elhallgatni, mikor úgyis mindenki erről beszél, hogy kapcsolatotok nem korlátozódik kizárólag a szakmára, egyszer-kétszer más helyzetekben is találkoztok. Hagyjuk el a részleteket. Elég az hozzá, hogy most talán előbbre juthatnál, ha a kalandból több is lenne, vagy a film sikeresebb lenne, vagy a meg nem nevezett partner nem éppen leszállóágban volna. Nem kevés a ha, ne fecséreljük hát ilyesmire a szót. A történet folytatódik.

http://img6.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421397_b850c52121e7914f09b1dca470efca16_m.jpg

Tetszel. A közönségnek is nagyjából, de aki kicsit is tájékozott a filmes világhírnév berkeiben, az tudja, hogy a közönség szeretete életben tarthat, de nem kizárólagosan. A kapcsolatok ugyanúgy számítanak. De tetszel egy cégnek is, amely befuttatandó színészecskékkel foglalkozik, akiket aztán vagy jól találnak ki, vagy nem. Mert a hangsúly mindig ezen van

Onnantól, hogy bármilyen neved van a showbizniszben, már nem ugyanaz az ember vagy. Ez főként a kezdőkkel, a nagy felfedezettekkel van így. Sokan nem is bírják a nagy nyomást, hogy nem lehetnek többé azok, akik, de még azok sem, akiknek a közönség látja őket. Ez így túlságosan kusza? Nézzünk a színfalak mögé.

A lehetőséget nem adják ingyen. Onnantól kezdve, hogy az ügynökségek felfigyelnek rád, egy lépést sem tesznek anélkül, hogy valamelyik egy hosszú, számodra tökéletesen előnytelen szerződést írasson alá veled. De a frissiben a világhírnév felé elinduló sztárpalánta nem tehet mást, hiszen mindenki be akar futni, máshogy pedig nem lehet. Azt még nem tudják, hogy a szerződés aláírása után nincs kiszállás, akárhogy is megy a szekér előre.

http://img5.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421399_0a26e8e3a522785e28ff105214be1d5d_m.jpg

Szerződésbe foglalt a külső, pontosabban, hogy úgy fogsz kinézni, amit mondanak. Azt eszel, amit mondanak, azzal eszed, akivel mondják, és azokkal találkozol, akikkel kötelező. Minden partin meg kell jelenni, és ügynöksége válogatja, hogy hanyadrangú rendezvényekre juttatnak be. Ha szerencséd van, felszedsz egy gazdag (és lehetőleg legalább nem perverz) pasit, akinek megvannak a kapcsolatai, hogy rabszolgaéleteden kicsit könnyítsen. Ha akar. Sajnos a legnagyobb hírességek köreiben az igaz szerelem és tisztességes érzelmek által motivált cselekedetek nem túl hétköznapiak.

Akkor is meg kell jelenned a partikon, ha semmi kedved hozzá. Nézd csak meg, hány színésznő nyilatkozza azt, hogy szabadidejében legszívesebben kedvenc kanapéján hever, és könyvet olvas. Zilált hajjal, smink nélkül, melegítőben. Nyilvánosság kizárva. És láss csodát: ők ekkor bizony teljes szívükből beszélnek.

A világ eközben a lábaid előtt hever. Micsoda pompa, micsoda csillogás, estélyek, fogadások, glamour! Csodaszép emberek, gyönyörű ruhák, a legszebb ékszerek, és rózsás hangulat. Gond egy szál se, megélhetés biztosítva, határ a csillagos ég.

http://img4.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421387_f1433972b5fef9ca80602ed6b937c459_m.jpg

De miért kerülnek ehelyett fiatal, hirtelen befutott sztárok a pokol bugyraiba?

Mert nem képesek alkalmazkodni. Teljesen új személyiséget, új identitást kapnak. Ha jobban belegondolunk, a viselkedés, az etikett, sőt, még a relaxációs technikák is arra szolgálnak, hogy a társadalmi elvárásoknak teljességgel megfeleljünk. Rendesen viselkedjünk, tartsuk kordában indulatainkat. Csoda, ha ezek a fiatal lányok nem bírják a strapát, amikor nehezen elsajátított önmmérsékletüket is tovább kell tompítani és az ösztönök legyőzése után a saját kialakulóban lévő személyiségüket is meg kell tagadni, és úgy kell viselkedni, ahogy azt mások elvárják?

http://img8.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421377_27d9665b0a1a1c5a08ccc6a0911b261f_m.jpg

Az estélyek és fogadások halálosan unalmasak, és csak arról szólnak, hogy ki hogyan kerülhetne még előkelőbb pozícióba.  A csillogás ugyanakkor csak talmi, kiváltképp kezdőéknél. A fotókon mindenki nagyon jól mutat – persze. Sminkesek, fodrászok és stylistok órákig tartó munkájának eredménye ez, és akkor még nem beszéltünk a profi fotósok jól kihasználható tehetségéről és az utólagos lehetőségekről, mint amilyen az amatőrök között jól ismert photoshop. Így mindenkiből lehet(ne) hercegnőt csinálni.

A ruhák szinte kivétel nélkül kölcsönzöttek. Neves tervezők küldik szebbnél szebb darabjaikat a kiválasztottaknak, akik mintegy élő reklámhordozóként, ingyen népszerűsítik az adott divatházat. Az ékszerekre és egyéb kiegészítőkre ez még inkább igaz.

http://img1.indafoto.hu/1/3/33923_910c8aa6d76100df69a6ea11c2a39ed1/4421379_3e924e509699fce34aac5eb56d819150_m.jpg

Ezután a szépek és gazdagok, vagyis azok, akiket a nagyérdemű ilyennek lát, hazatérnek. A kevésbé befutottak is palotákban laknak, ám azt az ügynökségeik bérlik számukra. Mint az autót vagy a magánrepülőgépet. Csak semmi magántulajdon. A filmszerepekért járó mesésnek hangzó gázsi nagy része is ezen ügynökök zsebében landol. Te meg csak dolgozol és dolgozol, valaki más helyett. Már nem vagy önmagad.

És mindez akkor is így marad, ha szerencséd – jobbik esetben tehetséged – csillaga szárnyalni kezd. Ilyenkor jönnek a nagy csalódások és látványos züllések. Hiába érik egymást a jobbnál jobb ajánlatok, szerződésed kötelez, és bár már képes lennél saját lábadon megállni, az ügynökség továbbra is lefölözi a hasznot. Innentől jó ideig te tartod el zsarnokoskodó menedzsereidet. Hogy meddig? Hát ki lát a jövőbe?